Lassan sötétedett. Egy szűk kis utcában sétáltam. Tudtam, hogy keresek valamit, csak azt nem, hogy pontosan mit. Aztán a szemközti ház aljában megláttam egy faajtót, egy pubnak az ajtaját. Üveg berakásain keresztül halvány fény szűrődött ki a járdára. Átsiettem az úttesten, de mielőtt beléptem volna, megakadt a szemem az ajtó mellett ülő hajléktalanon. - Mi a fasz van? – mordult rám a földről. Meglepettségemben szólni sem bírtam, inkább gyorsan beugrottam a bejáraton.

Különleges helyre érkeztem. Régi, 19. századbeli hangulatot árasztó berendezés uralta a teret, amit egy-egy modern eszköz tört meg, de teljesen harmóniában voltak egymással. Egyre biztosabb voltam benne, hogy hallottam már erről a helyről. A falon körben fotók, mezek, sálak és mindenféle ereklye. Még az sem zavart, hogy ugyan nem dohányzott senki, mégis mintha a falak és bútorok árasztották volna magukból azt a tipikus hamutartó szagot. Nézelődés közben lassan elindultam a pult irányába, fölé volt írva egy évszám: 1992. A csapos egy szúrós tekintetű, de mégis kedvesnek tűnő, borostás, kifejezetten elegáns fickó volt. Gondoltam leülök.
- Oda ne! - szólt rám a házigazda. Ahogy lenéztem, egy aranytáblácskát láttam a pulton, rajta felirat: The Boss.
- Akkor hova?
- Ott az a negyedik hely is foglalt, – mutatott arrébb egy székre a pultos - azon kívül bárhova.
Odapillantottam és valóban, egy kabát volt odaterítve, a cipzárja félig felhúzva. Leültem az egyik szabad bárszékre és bemutatkoztam a pultosnak.
- Én pedig Gareth - válaszolta. - Inni valamit?
- Egy sört kérnék.
- Carling, Carlsberg, Budweiser meg van itt valami Chang...
- Esetleg Heineken nincs?
- Azt sajnos nem mindenkinek adhatok.
- Akkor legyen egy Carlsberg.
Gareth letette elém az üveget, megköszöntem neki, majd belekortyoltam a sörbe és közelebb hajoltam.
- Kint ül egy faszi az ajtó mellett...
- Igen, az Sam bácsi. Pár asztalt már szétvert itt bent, meg egyszer a pultot is, úgyhogy kitiltottuk.
Bólintottam és közben egyre inkább furdalt a kíváncsiság.
- És mi ez a szag?
- Volt itt egy olasz az állandóan bagózott, de már nem jár ide.
- Miért mi lett vele?
- Semmi. Hazament.

A válasz után bement egy a pultból nyíló ajtón. Belekortyoltam a sörömbe és akkor vettem észre, hogy pult végében ketten beszélgettek spanyolul. Nem tudok spanyolul, de valamiért mégis értettem minden szót.
- De utolsó percben ilyet nem lehet, - mondta halkan, de ingerülten a háttal álló kopasz fickó. - Tudom, hogy most rajtatok segített. De mondd meg őszintén! Teljesen megöli a játékot, nem? Kell ez nekünk?
Beszélgető partnere csak hallgatott, és zavarában a karóráját igazgatta, mintha attól félt volna, hogy megint leesik. Ekkor odalépett hozzájuk egy harmadik férfi, ő is spanyolul beszélt.
- Pedig szükség van rá. Higgy nekem! Emlékszel velünk mi volt? 4-0-ra mentünk az első meccsen, 4-0-ra…

Ekkor belépett egy magas, szemüveges fazon. Fülig érő szájjal körbement a kocsmán, hangosan nevetgélve alaposan megölelgetett mindenkit. Gareth közben visszajött, amint ránéztem tudta, mit akarok kérdezni.
- Ő Norbert. Azt mondja magáról, hogy normális, de nem mindig látszik rajta - mondta.
Norbert közben odaszólt egy szőke fickónak. - Hé Eddie! Hogy vagy? Érted Eddie! Hogy vagy? - és hangos röhögésben tört ki, aztán fogta a neki már előre kikészített néhány üveg Heinekent, és leült egy asztalhoz.
- Na, neki például adhatok – fordult hozzám a pultos.
Érkeztek még néhányan a pubba, Gareth pedig készségesen magyarázta nekem, hogy ki kicsoda.
- Az ott Franky - mutatott egy aránylag fiatal fickóra. - Jó gyerek, csak kicsit paranoiás, bár van is rá oka. Korábban figyelték a kerítés mögül meg valami bokorból.
Közben kaptam még egy sört.
- Figyelj, sokféle ember jár ide. Van itt osztrák, nyilván angol, spanyol, portugál.
- Portugál? - kérdeztem.
- Igen.
- Az a portugál, amelyik…
- Nem az.
- Én arra gondolok, aki…
- Tudom, melyikre gondolsz, ezek nem azok - mondta Gareth egy kicsit indulatosan, úgyhogy jobbnak láttam nem feszegetni a kérdést.
- És ő? - mutattam egy ősz hajú úrra.
- Ő? Ő egy chilei mérnök. Az ott mellette meg Solsk…, Solkjs… szóval a Babaarcú Gyilkos.
- Hogy ki? - pislogtam.
- Mondom, a Babaarcú Gyilkos.

Nem volt időm hüledezni a hallott név kapcsán, mert megint kinyílt a faajtó. Most hárman léptek be rajta. Egy pillanatra elcsendesedett a pub, és minden szem rájuk tapadt. Az új vendégeken látszott, hogy tartanak a helytől, de büszkék rá, hogy itt lehetnek. Amint helyet foglaltak, minden ment tovább, ahogy szokott.
- És ők? - kérdeztem ismét a pultost.
- Újak. Majd megismerjük őket.

A következő pillanatban megszólalt valami távolinak tűnő zaj, ami egyre hangosabbá vált, elmosódott a pult és összefolytak az arcok, az a furcsa zörej egyre inkább betelítette a teret. Aztán felébredtem. Elkezdtek aszfaltozni az ablak alatt. Tegnap este tényleg kocsmában voltam, úgyhogy olyan volt mintha a fejemet verték volna. Pisálnom kellett a sok sörtől, és olyan szaga volt a ruháimnak, mint egy hamutálnak. De aztán eszembe jutott, hogy mindjárt kezdődik a szezon, szóval felőlem a házat is lebonthatják. Ja, és egy újabb tétel a bakancslistán: nyitok egy pubot.